2017. május archive

A Természettudományos Szakkör Nyílt Napja

A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában 2017. május 19-én a ´ Nemzeti Tehetségprogram (NTP-MTTD- 16 pályázat) „A matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben”  ´ című pályázat lezárásaként nyitott szakköri foglakozást, tehetségnapot tartottunk. ´ A program keretei között bemutatkoztak tehetséges diákjaink és látogatóink betekintést nyerhettek a szakkör egész éves munkájába, tanulmányi kirándulásainkról hallhattak beszámolót. (Helyszín: Dunaújvárosi Dózsa …

Olvass tovább

Strandröplabda – országos döntő

2017. május 26-án Budapesten került sor a Diákolimpia – Strandröplabda kategória országos döntőjére. Iskolánkból két diák volt tagja a városi csapatnak.  ´ KISS VIKTOR 8.a és SZABÓ KORNÉL 8.c ´ A fiúk magabiztosan, minden ellenfelüket verve csoportelsőként jutottak be ebbe a 8-as döntőbe, ahol kemény harc után az előkelő ´ V. HELYEZÉSt érték el. Gratulálunk …

Olvass tovább

“Digitális kalandoraink” sikere

2017. május 26.   “Nagy digitális kaland” elnevezésű versenyt országszerte, több helyszínen, de egy időpontban rendezték meg. Ezen 3 fős csapatok vehettek részt két kategóriában: 3-4. évfolyamosok, és 5-6. évfolyamosok kategóriájában. A digitális világgal, a logikus, algoritmikus gondolkodással, internetbiztonsággal kapcsolatos izgalmas, játékos küldetést kellett online teljesíteniük 60 perc alatt. A dunaújvárosi helyszínen, a Rudasban, iskolánkból …

Olvass tovább

Irodalmi kirándulás Budapesten

2017. május 24-én a 7.a és 7.b osztály osztályfőnökeik kíséretében, magyar tanáruk, Nagyidai Zsuzsanna tanárnő szervezésében Budapestre utaztak. ´ Utazásuk alapja Arany János születésének 200. évfordulója volt.  Először a Petőfi Irodalmi Múzeumot és a vele kapcsolatos Ady-lakásmúzeumot keresték fel, egyúttal megtekintve a kiállításokat, majd csoportmunkában végzett interaktív tanórán is részt vettek. Rövid pihenő és “Ki mit tud” …

Olvass tovább

Június havi programjaink

JÚNIUS ´ – 06. 01. Környezetvédelmi Világnap  – 06. 12. 14 óra: Osztályozó értekezlet – 2. félév zárása – 06. 13. DÖK-GYEREKNAP (tanítás nélküli munkanap) ´                   Alsósok: Az alsós osztályok az MMK ligetében töltik majd a délelőttöt, ahol ÖKÖ-játékok és bábelőadás várja őket. ´   Felsősök: …

Olvass tovább

Országos Elődöntő – röplabda

  2017. május 23-án Szentendrén rendezték meg a RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA országos elődöntőjét is.   Iskolánkból, a IV. korcsoportos csapat II. helyezést ért el!     A csapat tagjai.: 8. évfolyamon: Kiss Viktor, Nagy Péter, Szabó Kornél, Szőke János; 7. évfolyamon: Herceg Kristóf, Szabó Máté, Tóth Gergely 5-6. évfolyamon: Jakab Roland, Kulik Noel, Tóth Bence   …

Olvass tovább

Kézilabda Országos Elődöntő

  2017. május 23-án Kiskőrösön rendezték meg a Kézilabda Diákolimpia országos elődöntőjét. A IV. korcsoportban iskolánk kézilabda-akadémiás csapata a következő eredménnyel büszkélkedhet:   I. HELY: DUNAÚJVÁROSI DÓZSA GY. ÁLT. ISK. (Szilágyi Tagiskolával együtt)   A csapat tagjai: Balogh Dóra (6.c), Bankó Zoé (Szilágyi), Cserepes Laura (8.b), Gál Borbála Kinga (8.c), Hólik Anna (6.a), Keresztes Eliza …

Olvass tovább

Országos második hely – kémia versenyen!

Május 20-án Gyulán rendezték meg a Lila VegyÉSZbajnokság országos kémiaverseny döntőjét. ` Iskolánk 8.a osztályos diákja bejutott a döntőbe, és ismét nagyszerűen szerepelt.  Kiemelkedő tudásával az alábbi eredményt érte el: ` II. HELY: SZERENCSE ARNOLD 8.a ` Gratulálunk neki és felkészítőjének, Móró Józsefné Kati néninek! `