Tag: eredmenyek201718

VILÁGNYELVÉSZ – megyei angol verseny eredménye

A már hagyományosan, a székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola által megszervezett, többfordulós angol csapatversenyének eredményeképpen a Dózsások egy csapata is bekerült a döntőbe. A lányok a március 21-én megrendezett versenyről az alábbi eredménnyel tértek haza: IV. helyezett: Bellovits Natália, Bogó Rebeka, Boldizsár Angelika Felkészítő tanáruk Tisza Tímea tanárnő volt. Gratulálunk a szép eredményhez!

Word-Excel III. helyezés

Szilágyi tagiskolánk 2018. március 21-én rendezte meg a 7-8. évfolyam számára Word-Excel versenyét. Ezen iskolánk diákja szép eredményt ért el, gratulálunk neki, és felkészítőjének, Fejes Ildikó néninek!   7. évfolyamon  III. HELYEZÉS: GUBITS ZSÓFIA 7.B  

Megyeiről országosra: röplabda-eredményeink!

2018. március 21-én rendezték városunkban a Röplabda Diákolimpia megyei fordulóját. Diákjaink remekül szerepeltek, és eredményükkel továbbjutottak az országos versenyre. Gratulálunk nekik! A III. korcsoportban született eredményeink:   I. hely: Dózsás fiúk csapata A csapat tagjai: Bekker Kristóf Attila, Béres Mátyás, Fábián Levente, Gyurcsó Gábor, Harsányi Attila, Jakab Roland, Kulik Noel Gábor, Matyiák Zsolt, Pász Olivér, …

Olvass tovább

Angol – Ki tud többet…? verseny eredménye

Iskolánk hagyományosan megrendezi országismereti versenyét angol és német nyelvből. Idén március 12-én került sor a tankerületi csapatversenyünk megrendezésére. Angol nyelvből a “Ki tud többet Londonról és a brit királyi családról?” volt a verseny témája. Az induló csapatok közül az alábbi Dózsás eredmény született:   I. helyezett: Bellovits Natália és Boldizsár Angelika Felkészítőjük Tisza Tímea tanárnő volt. …

Olvass tovább

Lila VegyÉSZbajnokság megyei eredménye

  A Lila VegyÉSZbajnokság megyei fordulója 2018. március 8-án került megrendezésre. Erre a versenyre 3 diákunk is bejutott.   Sikeres szereplése alapján a 7. b osztályos SZEKERES HUBA bejutott az ORSZÁGOS FORDULÓBA, melyet Gyulán tartanak majd májusban.   Borsodi Zselyke Eszter 8.b, és Erdős Anna Zsófia 8. c osztályos tanulóink csak néhány ponttal maradtak le az …

Olvass tovább

Curie Kémia Emlékverseny – területi forduló eredménye

A CURIE Kémia Emlékverseny területi fordulóját 2018. február 24-én szombaton rendezték meg Szekszárdon. Ezen a versenyen – ahogy korábban is – ismét eredményesen szerepeltek iskolánk tanulói.    A 8. osztályosok mezőnyében területi helyezettjeink is lettek:   IV. helyezett: ERDŐS ANNA ZSÓFIA 8.c VIII. helyezett: VICZAI BLANKA 8.c    A 7. osztályosok mezőnyében pedig: VIII. helyezett: …

Olvass tovább

VOLLÉ 2020 – Dózsás sikerek a SZUPERMINI kategóriában

  A Magyar Röplabda Szövetség VOLLÉ! 2020  RÖPSULI PROGRAM versenyének fordulóiban az alábbi Dózsás eredmények születtek: * 2018. február 10. – BUDAPEST SZUPERMINI versenyszámban   I. HELYEZETT:  DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA “A” CSAPATA III. HELYEZETT:  DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA “B” CSAPATA   * 2018. február 25. – BARACS SZUPERMINI versenyszámban   I. HELYEZETT:  DÓZSA GYÖRGY …

Olvass tovább

Számítástechnikai verseny sikere

2018. január 18-án a Bánki Donát Gimnázium ismét megrendezte a 8. évfolyamosok számára hagyományos “Számítástechnikai alapismeretek” témájú versenyét. Erre egyéni versenyzők és csapatok jelentkezhettek. Iskolánk már évek óta rendszeresen részt vesz, és sikereket ér el, akárcsak idén is:   Egyéni verseny helyezettjei:   I. helyezett:     Borsodi Zselyke 8.b I. helyezett:    Maczó Gerda 8.b …

Olvass tovább