Tag: köszönet

TÁMOGATÁS!

Szeretnénk köszönetet mondani Bakó Zoltánnak és feleségének Bakóné Kecskés Nikolettnek, akik ismerőseik felajánlásának segítségével, a felajánlott alkatrészekből működőképes számítógépeket állítottak össze, amelyeket saját költségükön ki is szállítottak  rászoruló családoknak. Támogatásuknak köszönhetően négy tanulónk családjába kerülhetett számítógép. Iskolavezetés

KÖZLEMÉNY!

A karácsonyi ajándékgyűjtő felhívásunkra több, mint 200 felajánlás érkezett! A csomagokat eljuttattuk a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársaihoz,a Szent Pantaleon Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályára, valamint a Felnőtt és Gyermek Fül-orr-gégegyógyászat Összevont Osztályára. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik hozzájárultak kezdeményezésünk sikeréhez!  

Játszótér a gyerekekért önzetlenül

A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola városunk legnagyobb tanulói létszámmal rendelkező általános iskolája. 1979. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit egy panelházakkal körül ölelt belvárosi környezetben. A közel 40 év alatt, apró lépésekben változott az  épületet körül vevő udvarrészek arculata, alkalmazkodva az egyre növekvő gyereklétszám igényeihez. Az intézmény déli és északi udvarán kialakított játszóterek fontos szerepet …

Olvass tovább

KÖSZÖNET!

Szeretnénk köszönetet mondani azoknak a gyerekeknek és szülőknek,akik hozzájárultak ahhoz, hogy a karácsonyi Cipősdoboz akciónk eredményesen zárulhatott.Több, mint 100 ajándékcsomagot szállítottunk el a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársaihoz, akik eljuttatják azokat a rászoruló dunaújvárosi családok részére.Köszönünk minden segítő, önzetlen felajánlást!Békés Boldog Ünnepeket Kívánunk!

Köszönjük!

    Kedves Támogatók! Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy Berci gyógyulására az első héten a Dózsás Tanulókért és Tanáraikért Alapítvány és Ti (szülők, gyerekek, osztályok, tanárok, ismerősök és ismeretlenek) közös összefogásával 230.000 Ft támogatást gyűjtöttünk össze! A befolyt összeget átadtuk a családnak. Hálás szívvel, megilletődve vették át a pénzt, melyet Berci gyógyíttatására és a mindennapi költségekre …

Olvass tovább

Köszönet

2008. augusztus végén tudtuk meg, hogy a HEFOP 3.1.3-as pályázaton nyertes intézményekben a szövegértés-szövegalkotás kompetenciaterületen a tankönyveket nem biztosítják.      A szeptemberi szülői értekezleten a szülők segítségét kértük, hogy gyermekeink tankönyvgondja megoldódjon.      Köszönetünket fejezzük ki az alábbi szülőknek, hogy több száz oldalt fénymásolva, összefűzve, folyamatosan segítettek nekünk. Áldozatos munkájuk nélkül nem tudtuk …

Olvass tovább