Országos nyelvi versenyen elért sikereink

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NYELVI TANULMÁNYI VERSENY

 

 

A szolnokiak által meghirdetett, nagyon nehéz szintű írásbeli helyi forduló után a két legjobb eredményt elérő diák bekerülhetett a megyei, majd azt követően – szintén két diák – az országos fordulóba. Ezen az igen magas szintű versenyen iskolánk immár 3. éve vesz részt rendületlenül, és ez a kitartás idén nagyon szép eredményt jelentett. 

 

NÉMET NYELV

 A német nyelvű verseny esetében ismeretes, hogy általános iskolai szintről egyre fogy a részvevők száma, így diákjaink tagozatos, anyanyelvi és nagyon sok esetben KÖZÉPISKOLÁK tanulóival versenyeznek. Így történt ez most is, és nagyon büszkék vagyunk eredményeikre!

  

7. évfolyamon

Maczó Gerda a II. helyezést,  

  

Borsodi Zselyke Eszter a III. helyezést

érte el az országos fordulón, mindketten a 7. b osztályból, és Miklós Gabriella tanárnő készítette fel őket.

 

 

8. évfolyamon

Buda Gréta a VIII. helyen,  

  

Nagy László Áron a X. helyen

végzett az országos fordulón, mindketten a 8. b osztályból, és Feketéné Bodnár Ildikó tanárnő készítette fel őket.

 

 

ANGOL NYELV

 Az angol nyelvű verseny esetében ismeretes, hogy az általános iskolai szinttől igen eltérő, középfokú nyelvtudást igénylő feladatsor megoldása után lehet csak továbbjutni. Idén iskolánkban Rózsa Lili 8.c osztályos diákunk került be kimagasló eredménnyel a megyei fordulóra, melyen végül – más versenyeken való részvétele ütközése miatt – nem tudott részt venni. Felkészítője erre (és a többi versenyre) Robinson Erika Anna tanárnő.

  

 

 

   GRATULÁLUNK SIKEREIKHEZ!