Játszótér a gyerekekért önzetlenül

A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola városunk legnagyobb tanulói létszámmal rendelkező általános iskolája. 1979. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit egy panelházakkal körül ölelt belvárosi környezetben.

A közel 40 év alatt, apró lépésekben változott az  épületet körül vevő udvarrészek arculata, alkalmazkodva az egyre növekvő gyereklétszám igényeihez. Az intézmény déli és északi udvarán kialakított játszóterek fontos szerepet játszanak a kisebb tanulók szabad idejének aktív eltöltésében. Kialakításuk, átépítésük azonban nem valósulhatott volna meg önzetlen, segítőkész szülők, magánszemélyek, vállalkozók nélkül, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ne kelljen megszüntetnünk ezeket a játéktereket.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Pap Péter egyéni vállalkozónak, az Alap-Ép Kft. és a Timpanon P+P Kft. cégvezetőinek, akik munkaerőforrást és munkagépet biztosítottak a szükséges átalakításokhoz, valamint Rabi Antal, Bárdos László, Tasnádi Zoltán, Bazsár Imre szülőknek és Bokor Tamás tanítványainak a Dunaújvárosi SZC Hild József Szakgimnázium tanulóinak, akik munkájukkal személyesen járultak hozzá a megvalósításhoz.