KÖZLEMÉNY!

Kedves volt Dózsások!
Iskolánk éppen 40 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az 1979-ben első osztályt kezdett kis gyermekek
előtt. Az idei tanévünk az ünneplésről, az emlékek felidézéséről szól, amelyeket segítenek azok a
programok, melyek a mai diákjainknak megmutatják, milyen volt az iskolánk régen, a kezdetek
kezdetén.
Az egyik ilyen eseményünk az elsősök felavatása lesz, amikor dózsás diákokká fogadjuk őket.
Szokásaink szerint a nyolcadik osztályosok szokták felkötni nekik a dózsás jelképünket, a kék iskolát
jelképező kék nyakkendőt, de ebben a jubileumi évben azt szeretnénk, ha azok a volt diákok tennék
ezt meg, akik 1979-ben, 40 évvel ezelőtt kezdték elsőként az új kék iskolában az első osztályt.
Hívjuk és várjuk régi diákjainkat, kik 1979 és 1987. között dózsás diákok voltak, s kik közül sokan
gyermekeiket is a Dózsa falai között neveltették.
Az avatás november 18-án lesz, 14.00 órakor.
Kérjük, aki tudja vállalni, hogy eljön. és megtisztel minket ezen az eseményen, részvételét jelezze
iskolánk e-mail címén: dozsadunaujvaros@gmail.com
Köszönettel:
Tóth Györgyné igazgató, és a ’87-es 8.a osztály osztályfőnöke