KÖZLEMÉNY!

Kedves Szülők! Kedves Táborozók!        

A tavalyi évekhez hasonlóan idei évben is megszervezésre kerül a nyári napközis tábor.
A tábor helyszíne nagy valószínűséggel a Dunaújvárosi Kemping lesz.
A  táborozókat  külön  busz  fogja  leszállítani  a  területre,  megálló  helyekről  és  azok  időpontjáról  a  későbbi  egyeztetéseket követően fogok tájékoztatást adni. A gyülekező helyeken mind reggel, mind délután ügyeletet  fogunk biztosítani.
Szeretném kérni Önöktől, hogy a mellékelt kitöltött jelentkezési lapokat adják le személyesen a GESZ székhelyén  (Dunaújváros, Dózsa György út 35/A.), vagy küldjék meg emailen a dgesznapkozistabor@freemail.hu címre. A  jelentkezési lap tartalmaz minden fontos információt a táborral és az árakkal kapcsolatosan. A leadás, illetve a  megerősítés időpontja 2020. június 15-e.
Az árakkal kapcsolatos információkat, valamint a befizetés és lemondás időpontjait a jelentkezési lap tartalmazza.
Kérem, hogy akik már leadták igényüket, azok is erősítsék meg táborozási szándékukat az  új információkra  (helyszín, ár) való tekintettel.
Mellékelem a szülői nyilatkozatot is, melyet majd a táborvezetőnek, vagy a felügyelő tanároknak kell átadni a  táborozás első napján, de jelzem Önöknek, hogy e nélkül nincs lehetőség a táborozásra.
Kérem Önöket, hogy kísérjék figyelemmel a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet facebook oldalát is.

Várunk minden táborozni vágyó tanulót!

Dunaújváros, 2020. május 27.

                                                                                          Farkasné Vörös Magdolna
Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet igazgató

Jelentkezési lap letöltése
Szülői nyilatkozat letöltése