KÖZLEMÉNY!

Tisztelt Szülők!

A koronavírus miatt kialakult helyzetre való tekintettel az idei tanév első tanítási napján ( szeptember 1. kedd) szakítunk  hagyományainkkal és rendhagyó módon az előírásoknak megfelelően új szabályok kialakításával  kezdjük meg az iskolai életünket.

Az ünnepélyes tanévnyitó 8 órakor kezdődik, amelyen az első osztályosok az aulában ünneplő ruhába öltözve vesznek részt, a 2-8. évfolyamon tanuló diákok, pedig online közvetítéssel tekintik meg az ünnepélyt az osztálytermekben.

Kérjük az első osztályosok szüleit, tartsák be a következő előírásokat:

  • Az 1. osztályos tanulót 7.30 és 7.50 óra között 1 maszkot viselő szülő  felkísérheti az osztályterembe, ahol a tanító nénik várják a gyermeket.
  • Az ünnepélyre a tanítókkal vonulnak le a gyerekek
  • 1 kísérő az aulában maszkban megtekintheti az ünnepélyt, majd a főbejáraton keresztül el kell hagynia az épületet.
  • Kérjük, a reggeli órában ne hozzanak be semmilyen tanszerlistán leírt eszközt, a pohár és a kéztörlő kivételével! Ezeket a délutáni szülői értekezlet alkalmával tehetik meg.
  • Az 1. osztályosokat 11.30-kor a tanítók fogják lekísérni az iskola épülete elé a következőképpen:

1.a – a földszint északi folyosóján keresztül hagyják el a gyerekek az épületet, és az északi udvar (játszóteres) bejáratánál várhatják őket a szülők

1.b – az épület főbejáratán keresztül távoznak a gyerekek az épületből

1.c – a földszint déli folyosóján keresztül hagyják el az épületet, és a déli udvar bejáratánál várhatják őket a szülők

Az épületbe ezen a reggelen szülő nem jöhet be, kivételt képeznek azok, akik a kis elsősöket kísérik be!

Az „új” helyzet új házirendet kíván, amelynek kidolgozása folyamatban van, és amelyről a napokban részletes tájékoztatást fogunk adni!

Köszönjük előre is türelmüket és együttműködésüket!

 

Iskolavezetés