Ady Endre és Arany János nyomában a Biharban és az Érmelléken 2018.04.24-27.
ÚTINAPLÓ
1.nap – Kedd
Azzal ijesztgettek minket, hogy éjjel 3 vagy 4 órakor lesz az indulás. 5.30-kor búcsúztunk el a szüleinktől a suli mögött, persze így is nagyon álmosak voltunk még. Meghallgattunk minden fontos információt a tanároktól és a sofőrtől. Alvás nem volt a buszon, mert izgatottan, türelmetlenül vártuk, hogy odaérjünk.
Első állomásunk Kecskeméten volt, ahol hosszú kígyózó sorokban tipegtünk a mosdó felé.
A határhoz érve előszedtük a legszebb mosolyunkat, ami – sajnos – hamar lehervadt rólunk, amikor a sorompó felemelkedése után buszunk 180 fokkal megfordult, és visszagurított minket Magyarországra. A tanárok higgadtan, nyugodtan kezelték a helyzetet. Sarkadon Ildikó néni nagy lendülettel és rutinnal vetette be magát a hivatalba, és kb. 2 óra múlva megérkeztünk Romániába 45 db érvényes igazolvánnyal.
Teljes nyugalomban zötyögtünk tovább. Elöl támadt némi mozgolódás a buszon, de mi nem tudtuk, hogy a galiba még nem ért véget. A nagyszalontai diákok már vártak minket, pedig még Nagyváradon sem jártunk. Ági néni és a sofőr egymásnak adogatta a telefont. Végül egyenesen az iskola felé vettük az irányt, ahol az idegenvezető tartotta a frontot, amíg megérkezünk. A 7.a osztályosok megkezdték előadásaikat a buszon. Hallottunk Sinka Istvánról, Arany János mellett Arany Lászlóról, Zilahy Lajosról, és Toldy Miklósról is, aki nem pusztán egy regényhős, de történetesen itt lakott valamikor.
Nagyszalontára érve futó ismeretséget kötöttünk az idegenvezetővel. (Szó szerint köszönve elfutottunk mellette, míg beterelt bennünket az épületbe.) Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium falai között megtartottuk a szavalóversenyt, majd közösen énekeltünk. Egy új dalt is tanítottak nekünk. 4 diák átvette tőlünk a könyvcsomagokat, amivel mi kedveskedtünk vendéglátóinknak. Beszélgettünk egy kicsit az órarendről, napirendről, majd végignéztük az épületet, bekukkantottunk a termekbe is. Meglepődtünk, hogy nincs számítógép, interaktív tábla, projektor… Mi már élni sem tudnánk nélküle. J
Elmentünk a Csonka toronyba, ahol egy bácsi előadást tartott nekünk, még Soma és Szabi is szerepet kapott. Végigjártuk az Arany-múzeumot. Hatalmas képek, emlékek, eredeti bútorok, interaktív játékok vártak ránk. Újabb hosszú sor következett, mert alig vártuk, hogy megtekinthessük közelebbről a mellékhelyiséget is.
Az Arany János szoborparkban Kiss István műveit tekinthettük meg, és 24-en stafétában szavaltuk el a Családi kört. Kovács Máté elhelyezte a koszorúnkat a talapzaton. Visszaérkezve a buszra érdekes információt hallottunk, miszerint Marci már kb. a 7. szendvicsével próbálja meg csillapítani farkas éhségét. J
Irány Nagyvárad. Városnézés közben minden szoborról, épületről pontos leírást és történetet kaptunk. Megnéztük Szacsvai Imre szobrát, kinek bűne csak egy tollvonás volt, Ady Endre szobrát és múzeumát (ez utóbbit zárva), a színházat, a piacteret, az épületet a fekete sassal, a templomot a fekete-sárga holddal. A kiadós séta után a buszon Szent László legendáit és a Tordai hasadék történetét ismertük meg, és a 7. d jóvoltából egy verset is hallottunk. Tanúbizonyságot tettünk a nagy összetartásról és a kölcsönös segítésről is, mert egy totót kellett kitöltenünk a buszon az eddig tanultakról.
Ránk esteledett. Célba vettük Magyarremetén a szállásunkat. Elsőként a vacsorát támadtuk meg, mert Marcinak már hangosan kopogott a szeme. Az evés végeztével 3 db négyadagos tál sorakozott az asztalán. Megnyugodtunk. Megmarad. J Persze volt olyan is köztünk, akinek a tarhonyás húsnál is érdekesebb helyi nevezetességen akadt meg a szeme, a tulajdonos fián. Gyors fürdés és alvás. (Ez utóbbi azért még váratott magára. J) A kicsi faházakban kényelmesen elfértünk. Mi öten voltunk egy négyágyasban, de ez így volt jó! Jenő bácsi a mázlista szektorban, teljesen gyerekmentes övezetben kapott szállást a falu túlsó felén.
Az 1. nap további képei ide kattintva elérhetőek
2. nap – Szerda a Pádison
Svédasztalos reggeli, kedvünkre válogathattunk. Marci is sietett, hiszen egész éjjel koplalt.
Előadás a Pádis fennsík tájairól a buszon. A sofőr egy borzasztóan meredek, szerpentines úton vitt minket fel a hegyre. Gyönyörű látvány tárult elénk. A lábunk alatt vastag hófoltok között lila krókuszokkal borított mezők terültek szét, a háttérben havas hegycsúcsok látszottak.
Az idegenvezető közölte, hogy felmászunk a „kis dombocskára”. Aha… Persze a Mócok temploma úgy 1500 méteres magasságban van. Göcsörtös dzsindzsáson törtünk utat magunknak felfelé, és Ildikó néni is megtalálta a megfelelő botot társául. Elkészültek a szebbnél szebb fotók az osztályokról és a csodás tájról, és mindenki nagyon segítőkész volt. Tényleg kedvesek voltunk, mert nem hagytuk fönn a hegytetőn a tanárokat sem.
Kellően elfáradva indultunk a Smidl – vízeséshez. A fiúk célbadobó versenyt rendeztek. Szilárd lendületét a nadrágja bánta. Emma olyan ügyességgel és sebességgel rohant fel a barlangba, hogy Ági néni ebben a tempóban már csak a szemeit mereszthette utána. A telefonját azért visszafelé mászva megtalálta. Még szalamandrát is láttunk. Marci végig az élbolyban száguldott, mert sikerült megfelelő mennyiségű energiát „tankolnia” a reggelinél.
Dia telefonjának viszont lába kélt, és ismeretlen helyre távozott.
A köröstárkányi emlékműnél a 7. b-sek tartottak előadást, majd egy bácsi szomorú és mégis lelkes beszédével egy életre beleverte a fejünkbe, hogyan legyünk büszkék a hazánkra. Többen megvásároltuk a könyveit, melyeket dedikált is nekünk.
Várasfenesen egy tájházat látogattunk meg, ahol egy kedves néni kalauzolt végig bennünket, és megjegyezte, hogy „Magyarba égnek a villanyok”.
Ez a két utolsó program még tegnap lett volna. Most sikerült csak ledolgoznunk a lemaradást.
Utolsó állomásunk egy templom volt Magyarremetén. Egy 7. b-s és egy helyi ministráns fiú előadása után Ági néninek gyűlt meg a baja az orgonával.
Délben hidegcsomagot kaptunk, így most szaladtunk vacsorázni, mert erősen aggódtunk Marciért. Egy hektoliter lencseleves után 4 csirkecombot és megfelelő mennyiségű rizibizit süllyesztett el az arcában. Így mára már minden rendben lesz vele.
Korán értünk a szállásra, így végre wifizhettünk, és Enikőnek a könnye is kicsordult a boldogságtól. (Bár ketten is látták, nem derült ki a számukra, hogy miért lóg a másik Ildikó néni 2 és fél méteres magasságban a ház falán. Pedig a wifi nem kapcsolta ki és be saját magát… J) Szabadon tölthettük az estét, és rájöttünk, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Például 15-en egy négyágyas szobában. J
A 2. nap további képei ide kattintva elérhetőek
3.nap – Csütörtök
A reggeli svédasztal nem hagyott minket éhesen elsorvadni. Marcit sem.
Hosszú utazás vette kezdetét. A Réz-hegység, a Sebes-Körös völgye, a Királyerdő és Királyhágó tájain jártunk. Előadások a buszon, majd az idegenvezető mesélt az ősi barlangokról, ahol 140 db óriási medve egymást ette meg, miután beszakadt a bejárat, és többé nem jöhettek ki onnan. A horrorba illő történet megemésztése után Csucsára érkeztünk. Ady és Csinszka emlékhelyén kiállítást láttunk, a 7. béseket hallgattuk, és bekúsztunk a rendkívül kisajtajú fatemplom belsejébe is.
Hogy biztosítva legyen a mindennapos testnevelés, újra hegyet másztunk. A bátrak a Sebes várához meredeken felfelé igyekeztek, míg Ági néni kereste a fellegvárhoz inkább lefelé haladó utakat.
Kalotaszentkirályon Ady szobránál az ablakon kiszivárgó népzene hangjaival kísérve Szeki verset mondott nekünk és koszorúztunk is. Az idegenvezető sopánkodott, mert szerinte lassan többet sorakozunk egy–egy 2 betűs ajtó előtt, mint amennyi időt az emlékhelyeken töltünk.
Bánffyhunyadon a gyönyörű kalotaszegi református templomot láttuk, ahol vasárnaponként 600 ember is ül a misén, és a falakat végig piros és kék hímzések díszítik. A helyi lelkésszel együtt elénekeltük a magyar himnuszt.
A körösfői vásárban kaptunk időt, hogy kényelmesen bevásároljunk. Csoki, aki útközben előadást tartott a buszon, egy óriási baseball ütővel készült meglepni a családját.
A nap lezárásaként hatalmas sétát tettünk Kolozsváron. A Szent Mihály Székesegyházba nem mehettünk, mert filmet forgattak benne. Ami az idegenvezetést illeti, az épületek, szobrok és templomok előtt szót kaptak a 7. c és „d” osztály tanulói. Láttuk Mátyás király és Bocskai István szülőházát, sárkányölő Szt. György szobrát, fényképezkedtünk a hatalmas Mátyást ábrázoló lovas szobor előtt a főtéren.
Este Magyarvistára érkeztünk. Egy új építésű panzióban szálltunk meg. 2 épületre osztottak el minket, és 11-en jutottunk egy szoba méretű fürdőre, ahol kisebb medencényi fürdőkád is tartózkodott. Óriási, szép tiszta szobáink voltak kényelmes ágyakkal, és egy szintre kerültünk az osztályunk fiaival és a tanárnőkkel. Este nagyobb csapatokba verődtünk néhány szobában, hogy együtt múlassuk az időt.
A zöldségleves és a szószos husi is nagyon finom volt.
A 3. nap további képei ide kattintva elérhetőek
4.nap – Péntek
Az utolsó nap is eljön egyszer. A jó öreg svédasztalos reggeli várt minket. Mire a tanárok megjelentek, Marci már másodszor sorakozott fel a tányérjával. A szállásunkon volt egy múzeumnak berendezett szoba. Páran itt még vehettek ajándékot.
Nem jártunk a Sárkányok kertjében, de Szeki azért mesélt róla a buszon. Utunk Zilahra, Ady iskolájához vezetett először. Máté versével megörvendeztettünk egy – a szobor mellett szunyókáló – hajléktalant is.
Szilágylompérton laktak Ady nagyszülei. Megnéztük a református templomot, ahol legendákat hallgattunk, és amelynek különleges mennyezetkazettáit tanulgattuk értelmezni, leolvasni.
Az idegenvezető némi fáradtságot vélt rajtunk felfedezni. Visszakérdezett néhány előadásra, de már nem emlékeztünk a 20 perccel ezelőtt elhangzott információkra sem, sőt már a nevünket sem tudtuk egészen biztosan.
Érmindszenten Ady szülőházában jártunk. Fiaink közül már többen kinőtték az alacsony plafonú épületet, és csak lapos kúszásban jutottak előre. A magasabbik házban kiállítást tekinthettünk meg. Nem először fordult elő utunk során, hogy Ildikó néni közös szavalást kezdeményezett. Soronként ismételtük utána a Föl-földobott kő című verset. Nagyon hatásos, és rendkívüli volt ezen a helyszínen azt mondani együtt, hogy „Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad”. Azért nem mentünk el szó nélkül az udvar nagy mérleghintája mellett sem.
Utolsó állomásunk Nagykároly volt. Egy igazi, hatalmas, nagyon díszes főúri kastélyban jártunk, ahol viaszbábúk sorakoztak, és kitömött óriási afrikai állatok néztek le ránk a falakról. Ez utóbbit többen visszataszítónak, ijesztőnek, morbidnak láttuk.
A boltba még együtt mentünk, hogy beszerezzük a betevőt a hazautazáshoz. Nemcsak Marci lesz éhes Dunaújvárosig. Az idegenvezető elköszönt tőlünk.
A határon leszállítottak minket, és egyesével azonosítottak. Hamar átjutottunk. Az első pihenőnél nem kellett sorba állnunk, ugyanis a mellékhelyiség nem működött. Nem jöttünk zavarba. Igen sajátos megoldást alkalmaztunk folyóügyeink elintézésére. Még szerencse, hogy tavasszal már lombosak a fák, bokrok.
Este 21.15-kor álltunk meg az iskola mögött. Nagyon fáradtan, de sikerekkel és élményekkel tele érkeztünk haza, és arról beszélgettünk, hogy szívesen maradtunk volna még legalább vasárnapig.
A 4. nap további képei ide kattintva elérhetőek
Egy kis videós ízelítő a négy nap történéseiből:
Majd végezetül egy témanap keretében a hetedik osztályosok beszámolót tartottak útjukról.
