ELSŐSEGÉLYBEN IS ELSŐK: A DÓZSÁSOK

A Magyar Vöröskereszt már 47. alkalommal rendezte meg 2018. április 20-án

felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyét, melynek gyermek kategóriájában

a Dózsa iskola ismét a dobogó legfelső fokára állhatott.

 

I. HELY : DÓZSA 8.B CSAPATA

 

A csapat tagjai:

BORSODI ZSELYKE, FÜSTI BLANKA, KOVÁCS KITTI, MACZÓ GERDA, SZOPKA TÍMEA

 

És aki mindig hűségesen és szorgalmasan segíti alapos felkészülésüket:

TEMESINÉ GARAS ANIKÓ védőnőnk.

 

GRATULÁLUNK ÉS TOVÁBBI SIKEREKET KÍVÁNUNK NEKIK!

 

BEJUTÁS A KGYTK ORSZÁGOS DÖNTŐJÉBE!

Iskolánk most már 7. éve vesz részt a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciáján, ahol olyan diákok mutatkoznak be, akik valamilyen témában saját kutatást végeznek, melyet fél éven, vagy annál hosszabb időn át végeznek, s amely munkájukról még ppt-vel egybekötött tudományos bemutató előadást is tartaniuk kell. Ennek a megyei fordulóját a regionális követi, s aki ezen is ügyes, bejuthat az országos döntőbe.

Ebben a tanévben iskolánkból egy 8.B osztályos diákunk jutott be a Százhalombattán megrendezett regionális fordulóba, melyet április 19-én tartottak meg.

 

32 versenyző közül „KUTATÁSMÓDSZERTAN” kategóriában

I. HELYEZÉST ÉRT EL BORSODI ZSELYKE 8.B osztályos diákunk.

 

Eredményével a KGYTK országos döntőjébe jutott, melyet májusban Budapesten rendeznek majd meg.

 

Szívből gratulálunk Zselykének és felkészítőjének, Csapó Mária tanárnőnek, valamint segítőjének, Takács-Mittág Anikó néninek!

Tankerületi Német Verseny – Mezőfalva

A 2018. április 19-én, Mezőfalván megrendezett

Tankerületi Német szépkiejtési versenyen

iskolánkból több csapat is részt vett.

Helyezéseket az alábbi két Dózsás csapat ért el:

 

II. HELY:  Simon Réka – Szekeres Huba – Slinszki Marcell – Maczó Gerda 

III. HELY: Gergő Panni – Horváth Lili – Vörös Rebeka – Sánta Viktória

 

Szintén sikerrel vett rész a versenyen még egy csapatunk:

Berger Rajmund – Illés Dorottya – Kovács Máté – Koppányi Tímea.

 

Gratulálunk a diákoknak és felkészítőiknek: Miklós Gabriella, Nagyidai Zsuzsanna tanárnőknek!

 

Angol történetíró verseny dózsás helyezettje

 

A Rudas középiskola immáron 4. éve rendezi meg általános iskolások számára is az idegennyelvi történetíró versenyt.

Angol nyelvből iskolánkból is vettek részt diákok, s egy szép helyezést is elhozhattunk.

  

II. helyezett: SZÉLES CSOMA 7.c 

Felkészítője: Robinson Erika Anna

 

Gratulálunk!

 

SAKK – Rácalmás Kupa eredménye

 

A Kezdő korcsoport számára 2018. április 14-én rendezték a SAKK Rácalmás Kupát.

A lányok között iskolánk 3. c osztályos diákja kiemelkedő helyet szerzett meg:

 

I. HELY:  KLINSZKI LUCA 

 

Luca Katona Ferenc sakk szakkörébe jár.

Gratulálunk nekik!

 

Tankerületi Online Angol Verseny dózsás eredményei

 

2018. április 12-én rendezték meg

a tankerületi Online Angol versenyt

az Arany János Általános Iskola szervezésében.

A 3 online forduló után a negyedik már személyes részvétellel zajlott a helyszínen.

Ezen a legjobb eredményt elért diákok vehettek részt.  

 Iskolánk diákjai közül az alábbi helyezések születtek:

 

 I. hely: PÉLI DOROTTYA 6.d   

 

Felkészítője: Tisza Tímea

 

II. hely: Kopasz László 6.d     

Felkészítője: Lukács Ildikó

 

Gratulálunk!

 

 

SAKK – Perkáta Kupa eredménye

 

A II. korcsoport számára 2018. április 7-én rendezték a SAKK Perkáta Kupát.

A lányok között iskolánk 3. c osztályos diákja kiemelkedő helyet szerzett meg:

 

I. HELY:  MILEK PETRA 

 

Luca Katona Ferenc sakk szakkörébe jár.

Gratulálunk nekik!

 

Megyei Szépíróink

2018. április 6-án, Székesfehérváron rendezték meg a VII. MEGYEI SZÉPÍRÓ VERSENYT.

Iskolánkból a következő diákok értek el helyezést:

 

II. HELY:  MAESTAS MISELL 5.c

III. HELY: SZABÓ ZSOLT 6.a

 

Felkészítőjük Tariné Soós Tímea néni volt.

Gratulálunk szép eredményeikhez!