Gyászolunk

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy iskolánk első, alapító igazgatója, Borovszkyné Győr Zsuzsanna életének 83. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Személyében egy olyan embertől búcsúzik a Dózsa iskola, aki az intézmény indulásában és magas szakmai színvonalra emelésében meghatározó szerepet töltött be. 1979-ben ő kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy az akkor induló Dózsa II. városrészi új iskola vezetője legyen. Ezt a feladatot nagy lelkesedéssel és magas szakmai kvalitással végezte 1993-ig. Kollégái felnéztek rá, becsülték  őt, szerették kimagasló emberi értékeiért, következetességéért, példamutatásáért és felnéztek benne arra az emberre, akinek mindig is az iskola volt az első.

De természetesen a vezetés mellett soha nem felejtette el, hogy ő is egy a pedagógusok között, aki életcéljának a gyermekek tanítását tűzte ki. Magyar-történelem szakos tanárként végezte pedagógia tanulmányait és ezt a tudást nyugdíjba vonulásáig a legnagyobb szakmai tudással adta át tanítványainak, akik mind a mai napig szeretettel és tisztelettel gondolnak rá.

Az iskolát a nyugdíjba vonulása után sem hagyta el, hiszen a kollégákkal, az utána következő vezetőkkel folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Mindig figyelemmel követte volt intézménye újdonságait, szakmai eredményeit, s ez a figyelem mind a mai napig megmaradt.

Elvesztésével egy olyan embertől kell búcsúznunk, aki példaképe lehet az őt követő nemzedéknek, aki örök emlékként fog élni mindazok szívében, aki ismerték és szerették őt.

Zsuzsa néni, nem felejtünk, örökké élni fogsz a szívünkben.

Iskolanyitogató Február 9-én 9.00 óra

Iskolanyitogato_2024

Dózsa Videótár: Karácsonyi műsor 2023.

Az idén is megtartottuk hagyományos karácsonyváró iskolai ünnepségünket.
A gyönyörű műsort, ahol kicsik és nagyok együtt elevenítették meg a karácsony hangulatát.
Köszönjük az 1.c, 3.c, 4.c és 8.d osztályos tanulóknak és felkészítő tanítóiknak:
Rauf Andreának, Hermann Noéminek és Pálné Kellner Mártának!

 

Karácsonyi üdvözlet

Karácsonyi ünnepváró leendő elsősöknek és szüleiknek 2023.12.19.

A Karácsonyi ünnepváró alkalmából készült képek ide kattintva elérhetőek
Békés, szeretetteljes adventi készülődést kívánunk mindenkinek!

Köszönetnyilvánítás

Adomány

Egy kedves támogatónk, aki kérte, hogy nevét ne tegyük közzé, tárgyi
felajánlásokkal támogatta iskolánkat. A mozgásfejlesztésre illetve autista
diákjaink munkájának támogatására használható eszközöket a fejlesztő
termünkben helyeztük el.

Köszönjük az adományokat!

           

Karácsonyfa-díszítő versenyen

2023. december 19-én, a karácsonyfa-díszítő verseny eredményhirdetésén 15 csodásan feldíszített fa
kapott arany, ezüst vagy bronz minősítést. A gyerekek tanáraikkal együtt varázsoltak meghitt
hangulatot az iskola aulájába. A 26. tanév ez, amikor is a karácsony hangulatát ezek a szép fák elviszik
a kórház 13 osztályára, illetve a Családok Átmeneti Otthonába.

Köszönjük a támogatást:
az 1.b osztálynak (1 fa),
a 3.d osztálynak (1 fa),
az 5. d osztálynak (3 fa),
a 7. d osztálynak (1 fa),
Bukó Ferencnek (1 fa),
Kiss Tibor egyéni vállalkozónak (4 fa),
Magyar Zsófiának (1 fa).

Adventi negyedik gyertyagyújtás 2023.12.18.

A negyedik adventi gyertyagyújtás alkalmából készült képek ide kattintva elérhetőek
Békés, szeretetteljes adventi készülődést kívánunk mindenkinek!