Beiratkozás a 2018-19-es tanévre

Első osztályosok beiratása

Tankötelessé válik az a gyermek, aki 2012. augusztus 31-ig született.

2018. ÁPRILIS 12 . (csütörtök) : 8-19 óráig

2018. ÁPRILIS 13 . (péntek) : 8-19 óráig

1) amit hozni kell:

  • gyermek születési személyi azonosítója (pl. anyakönyvi kivonat) , és a lakcímkártyája,
    – egyik szülő személyi igazolványa, lakcímkártyája
  • a fejlettségi szintet tanúsító igazolás, mely lehet
  • óvodai szakvélemény
  • iskolaérettségi szakértői vélemény (NevTan)
  • Szakértői Bizottság szakértői véleménye (SNI)
  • a gyermek egészségügyi kiskönyve (oltási könyv)

                                                és

ki kell kitölteni majd az alábbi nyilatkozatokat:

(A fenti dokumentumok a nevükre kattintva letölthetők!)

 

2) Egyéb tudnivalók

  • a körzet-meghatározás nem érinti a szülő szabad iskolaválasztását.
  • Az iskola köteles az iskola a körzethez tartozókat felvenni
  • Az iskola köteles előnyben részesíteni
  • a dunaújvárosiakat,
  • a halmozottan hátrányos helyzetűeket,  SNI-seket
  • szakértői vélemény szerint integráltan oktatható tanulókat is elő kell jegyeztetni a szakértői bizottság által javasolt intézménybe.
  • Az iskola előnyben részesíti a sajátos élethelyzetű gyerekek jelentkezését. (Pl. nagyobb testvér(ek) ide jár(nak.))
  • A kötelező létszámfeltöltés után a listán levők között sorsolással dől el a felvétel.

SZAKVÉLEMÉNY NÉLKÜL TANULÓT AZ ISKOLÁK NEM FOGADHATNAK!

A felvételről vagy elutasításról szóló határozatot az iskola igazgatója aláírásával
2018. április 30
-ig postázzák a szülők részére.

A határozatot sérelmező ügyfél (elutasítás esetén a szülő) a kézhezvételtől számított 15 napon belül illetékmentesen a Dunaújvárosi Tankerületi Központ dunaújvárosi illetékes igazgatójához benyújtható kérelemmel annak felülvizsgálatát kérheti. A benyújtott kérelmeket a Tankerület a beérkezéstől számított 21 napon belül köteles elbírálni.

Hívogató

Tisztelt Szülők!

Felelősségteljes döntés előtt állnak, hiszen gyermekük számára iskolát kell választaniuk.
Ebben szeretnénk segíteni Önöket, amikor röviden ismertetjük az első osztályosok számára kínált lehetőségeinket.

Intézményünkben az alábbi tagozatok, illetve programok szerint indítjuk első osztályainkat:
angol nyelvi tagozat
kompetencia alapú tanítási program  –  német nyelvi tagozattal
értékközvetítő és képességfejlesztő program (ÉKP)
informatika tagozat  (Szilágyi tagiskola)
Nyelvi tagozatainkon bontott csoportban, emelt óraszámban tanítjuk az idegen nyelvet; „ÉKP-s és kompetenciás” osztályaink iskolaotthonos szervezeti keretek között működnek.

A tanuláson kívül számtalan szabadidős és szakköri foglalkozást biztosítunk tanulóink számára:

sport                 zenetanulás

számítástechnika         kulturális  rendezvények   

könyvtárhasználat                 rajzszakkör                                 sok-sok játék!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk
 2015. február 10-én 16.30 órakor
kezdődő szülői fórumunkra.

A tájékoztató során megismerkedhetnek a leendő tanítókkal, az egyes tanítási programokkal.
Az elhangzó információkkal szeretnénk segíteni Önöket abban, hogy gyermekük számára a legmegfelelőbb tanítási programot választhassák!

A tájékoztató időtartama alatt – igény esetén – a gyermekek számára felügyeletet biztosítunk.

– a Dózsások és Szilágyisok

Nyitogató – 2015

„Hívogat az iskola…”

Kedves Szülők!

A
Dózsa György Általános Iskola
és a
Szilágyi Erzsébet Tagintézménye

meghívja Önöket és gyermekeiket a

2015. február 6-án  9 órakor kezdődő

nyílt napjukra a

Dózsa György Általános Iskola aulájába.

A délelőtt programja

9.00 – 9.40-ig: mesés műsorral mutatkoznak be iskoláink
szünet

9.55 – 10.40-ig: betekintés az alsó tagozat tanóráira.
– mind a két intézmény egységben.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak a

Dózsások és a Szilágyisok

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Bekapcsolódik a referencia-intézmények országos hálózatába a Dózsa György Általános Iskola

A Dózsa György Általános Iskola 2011. szeptemberében pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program elnevezésű támogatási rendszeréhez, „A Dózsa György Általános Iskola bekapcsolódása a referencia-intézmények országos hálózatába” címmel megjelentetett TÁMOP –3.1.7-11/2 jelű pályázati felhívásra. A projektet támogatásra alkalmasnak ítélte az Európai Szociális Alap.
A támogatás összege: 5.997.110 Ft.
A támogatás aránya: 100 %
A projekt megvalósítás időszakának kezdő pontja: 2012. 03. 01., zárásának határideje: 2012. 10. 31.

A Dózsa György Általános Iskola bekapcsolódása a referencia-intézmények országos hálózatába című TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0203 azonosító számú projektünk célja intézményünk felkészülése a referenciahelyi minősítésre és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra: jó gyakorlataink megismertetésére, továbbadására.
Jó gyakorlataink:
„A játék az különös…”. A szociális kompetencia fejlesztése, különös tekintettel a játékok személyiség formáló hatására.
Kooperatív technikák alkalmazása a tanórákon az élmény- és tevékenységközpontú tanulásért.
Interaktív tábla használata a matematika oktatásban1-4. osztályban.
Projektek szerepe az idegen nyelvi kompetencia fejlesztésében, és a komplex ismeretek elsajátításában.
Pályázatunkban a referenciahelyi minősítéshez és működéshez szükséges tevékenységekre nyertük el az 5.997.110 Ft összegű támogatást.
Ebből képzésekre, szaktanácsadásra 37,35 %-ot, egyéb költségekre, szolgáltatásokra 10,99 %-ot, eszközbeszerzésre 26,66 %-ot, belső szakmai megvalósításra 15,01 %-ot, a projektmenedzsment díjazására 9,99 %-ot fordítunk.
Referencia területein, melyek felkészülésünk és kínálatunk szerves részét képezik:

      • A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan alkalmazó intézmény, referenciahely
      • Az infokommunikációs technológiák alkalmazásában példaértékű intézmény, referenciahely
      • A reformpedagógiák valamelyikét képviselő intézmény, referenciahely

2012. október

2011-2012-es tanév végi eredményünk

A 2011-2012-es tanév végi eredményünk

 

Az év díjazottjai

DÍJ NEVE 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam
DÓZSA-DÍJ ————————————————– Lampert Viktor 8.a

Az év tanulója

Köller Donát 5.c
Bali Bettina 6.c
Vincze Zsuzsanna 7.a
Tóháti Rebeka 8.a
Az év legjobbja magyarból Cserpes Fanni 5.d Mészáros Emma 7.a
matematikából Köller Donát 5.c Takács Kristóf 7.c

fizikából

————————————————–
——————–

kémiából

————————————————– Lampert Viktor 8.a

biológiából

————————————————– Tóháti Rebeka 8.a

földrajzból

————————————————–
—————
történelemből
—————
—————
német nyelvből
—————
Miholics Árpád 7.b
angol nyelvből
—————
—————
énekből
—————
—————
technikából / életvitelből
—————
—————

számítástechnikából

—————
Juhász Balázs 8.c

kreatív vizuális alkotója

Szeri Krisztina 5.d Vasi Lili 8.b
az év versmondója
—————
—————
az év prózamondója
—————
—————
az év egyéni sportolója Rácz Kevin 6.b
—————
az év sportcsapata

FIÚK – röplabda

Szabó Péter 7.c
Lampert Viktor 8.a

LÁNYOK – kézilabda csapat

Csapó Kincső 4.d
Fodor Neszta 5.b
Gyetkó Marietta 8.a
Héring Fanni 8.a
Kemény Dóra 8.a
Horváth Krisztina 8.b
Vasi Lili 8.b

KÖZÖSSÉGÉRT-DÍJ Novák Bence 5.d Szepesi Hanna 7.c
Kemény Dóra 8.a
ALAPÍTVÁNYI DÍJ Horváth Kitti 4.a, Nagy Richárd 4.b, Dániel Réka Maja 4.c, Viczai Ágota 4.d, Tóth Eszter 5.c, Teleki Melitta 8.a, Olasz Martin 8.c

 

Különdíjak

A DÍJ ELNEVEZÉSE
AKI KAPJA:
“KÜLÖNDÍJ AZ ISKOLA ÉS A VÁROS HÍRNEVÉNEK EMELÉSÉÉRT”
A “NAGY VAGY” CSAPAT:

Fodor Neszta 5.b, Szepesi Hanna 7.c, Gyetkó Marietta 8.a, Halász Péter 4.d, Kollár Máté 7.c, Ármos Tamás 8.b

“KÜLÖNDÍJ KIEMELKEDŐ SZORGALMÁÉRT”
Bábszki Rebeka 8.c

 

Kitűnő tanulmányi eredményű diákjaink (alsósokfelsősök)

NÉV
osztály
Alsósok
Bak Boglárka
1.a
Fazekas Anita
1.a
Hólik Anna Sára
1.a
Kiss Flóra
1.a
Koós Marcell
1.a
Tóth Tímea
1.a
Veress Dorottya
1.a
Breznyán Virág Viktória
1.b
Kecskés Ádám
1.b
Szekeres Huba
1.b
Szucsány Ármin
1.b
Balogh Dóra Anna
1.c
Németh Soma
1.c
Szabó Zorka
1.d
Tángli Anetta
1.d
Bellovits Natália
2.a
Boldizsár Angelika
2.a
György Fruzsina Réka
2.a
Borsodi Zselyke Eszter
2.b
Gubits Zoltán
2.b
Horváth Lili
2.b
Lengyel Zsombor
2.b
Maczó Gerda
2.b
Nyuli Adrienn
2.b
Plézer Bence
2.b
Borbás Panna Eszter
2.c
Erdős Anna Zsófia
2.c
Fekete Dorottya
2.c
Juhász Adorján
2.c
Lőwinger Dorka Eszter
2.c
Lukács-Soós Ádám Soma
2.c
Molnár Zsófi
2.c
Rabi Virág
2.c
Urbán Soma
2.c
Viczai Blanka
2.c
Hadobás Levente
3.a
Horváth Balázs Krisztián
3.a
Hutás Gellért
3.a
Kovács Viktor Ferenc
3.a
Magyar Zsófia
3.a
Pahocsa Kristóf Csaba
3.a
Simon Kornélia
3.a
Zsákovics Dóra
3.a
Buda Gréta
3.b
Iller Abigél Ildikó
3.b
Kenyeres Tibor
3.b
Nagy László Áron
3.b
Nagy Medárd
3.b
Naszvadi Martin
3.b
Szekszárdi Dóra
3.b
Fábián Edina
3.c
Gál Borbála Kinga
3.c
Kiss Olivér
3.c
Rózsa Lili
3.c
Zombori Máté
3.c
Jánosi Hanna
3.d
Lukács Melinda
3.d
Pénzes Angelina Tália
3.d
Bodri Dániel
4.b
Csehi Levente
4.b
Dömötör Petra
4.b
Kovács Marcell
4.b
Molnár Csenge
4.b
Molnár Lina
4.b
Rehák Ádám
4.b
Godán Virág Nóra
4.c
Karcsai Róza Emma
4.c
Ruff Tamás
4.c
Szalai Bernadett
4.c
Budavári Panna
4.d
Délczeg Norbert
4.d
Halász Péter
4.d
Viczai Ágota
4.d
Felsősök
Bálint Máté
5.c
Erdős Tamás
5.c
Koós Fanni
5.c
Köller Donát Ákos
5.c
Molnár Lilla
5.c
Bankó Zsófia
5.d
Cserpes Fanni
5.d
Fekete Sára
5.d
Fekete Soma
5.d
Novák Bence
5.d
Szabó Dávid
5.d
Takács Ádám
6.b
Bali Bettina
6.c
Szabó Dorottya
6.c
Szelmann Eszter
7.a
Vincze Zsuzsanna
7.a
Miholics Árpád
7.b
Bazsár Martin
7.c
Szepesi Hanna
7.c
Takács Kristóf
7.c
Lampert Viktor
8.a
Tóháti Rebeka
8.a

Panasonic Képes Öko Napló

A Panasonic az idei tanévben pályázatot hirdetett a 7 és 11 év közötti általános iskolás gyerekek számára, hogy könnyen, érthetően és játékos módon tanulhassanak az éghajlatváltozásokról és bolygónk védelméről.

A tananyagok után a tanulók „Képes ÖKO naplót” vezettek, melyben lerajzolhatták és lejegyezhették élményeiket az aktuális órákról. Ezeket a naplókat küldték el a tanárok a versenyre, melyeket a Panasonic bizottsága vizsgált meg, és a 20 legkreatívabb munkát végzők számára egy ünnepélyes eredményhirdetés várt a Fővárosi Növény-és Állatkertbe.

Iskolánk 3.c (projektvezető: Fülöp Kriszta) és 3.b (projektvezető: Pavlicsek Csilla) osztályos tanuló vettek részt ezen a pályázaton, és

Bán Luca 3.b

tanulónk munkája bekerült a mintegy 3000 pályázó közül a legjobb 20 közé.

Luca egyéni teljesítményére az egész iskola nagyon büszke!

Lucának, és projektvezetőjének, Pavlicsek Csillának szívből gratulálunk!

SZÖVEGÍRÓI PÁLYÁZAT

A Móricz Zsigmond Általános Iskola város és városkörnyéki szövegíró pályázatára felső tagozatosok műveit várták a kiírók, évfolyamonként más-más feladattal. A hetedikes tanulók előre megadott zenei idézet beépítésével pályázhattak.

A 7.a osztályos MÉSZÁROS EMMÁt kiváló elbeszélésért
– a könyvjutalom és az oklevél mellett –

ARANY TOLLHEGY DÍJjal jutalmazták.

VLUU L110, M110 / Samsung L110, M110

A diáknak és felkészítőjének, Dömötörné Gráczer Erika tanárnőnek
szívből gratulálunk!

DÓZSÁS FIÚ A BARTÓK SZÍNPADÁN

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk örökérvényű regényének
színpadi változatát mutatják be a Bartókban. Nagy örömünkre

SZENTIRMAI TAMÁS, a 8. a osztály

tanulója játssza Weisz szerepét.

Tomi a színpadon – a kép jobb szélén

… és a Dózsában

Ő már tudja: jó dolog tartozni egy csapathoz, mert vannak
közösen elfogadott, betartott játékszabályok, amelyeket
halálosan komolyan veszünk…

És mi: büszkék vagyunk rá!

Dömötörné Gráczer Erika