jún 17 2020
KÖZLEMÉNY!
Az idei, kissé rendhagyó ballagással kapcsolatban tájékoztatással és kéréssel fordulunk Önökhöz.
A központi előírásokat és a ballagók kívánságait egyaránt szem előtt tartva ez évben is megrendezzük a ballagási ünnepélyt – de a szokásostól eltérően kevesebb résztvevővel vagyunk kénytelenek számolni. Idén a ballagó diákok a körülményekre való tekintettel korlátozott számban hívhatnak vendéget.
Mint tudják, a ballagás időpontja: 2020. június 19. péntek 17.00, helyszíne jó idő esetén az udvar, rossz idő esetén a tornaterem.
A 8. osztályos tanulók 15.50-15.55 óra között érkeznek az iskolába a főbejáraton keresztül és 16.00 órakor átveszik a bizonyítványukat az osztályfőnöktől. Az ünnepélyre 16.45 perckor indulnak el az osztályok.
A hozzátartozók (szülők és testvérek) az udvaron, a sportpálya és a kerítés közötti részen tekinthetik meg a ballagási műsort – ennek a területnek a nagysága lehetővé teszi a biztonságos távolság betartását. Az udvarra olyan szülők is bejöhetnek, akik nem iratkoztak fel az osztályfőnököknél. Kérjük, hogy a helyszínre 16.30-16.45 között a hátsó, gazdasági bejáraton át érkezzenek, a főbejárat zárva lesz.
Rossz idő esetén a műsor az iskola tornatermében kerül megrendezésre és az osztályfőnököknél bejelentkezett, az osztályfőnökök által az iskolának leadott létszámú vendégek (szülők és testvérek) a földszinti tantermekben tudják a ballagási közvetítést megtekinteni. A tantermekbe érkezés 16.30 és 16.45 között történik, de a főbejáraton keresztül.
A nagyszülők, távolabbi rokonok, barátok és ismerősök az iskola facebook oldalán megadott link segítségével tudják a ballagási ünnepélyt otthonról élőben követni.
Szintén az iskola facebook oldalára, illetve honlapunkra felkerül egy elérhetőség, ahonnan a teljes műsor letölthető lesz. A felvételek iskolai eszközökkel készülnek, ezért a minőség nem biztos, hogy kifogástalan lesz. A jelen helyzetben azonban ez a legtöbb, amit módunkban áll nyújtani.
Megértésüket és segítő közreműködésüket köszönjük.
Minden jót kívánva:
Iskolavezetés
jún 11 2020
ÚJ KÖZLEMÉNY!
Kedves Szülők! Kedves Táborozók!
A napközis táborral kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:
A tábor helyszíne: Dunaújvárosi Kemping.
A gyermek busszal történő szállítása megoldott az alábbiak szerint:
Indulás: reggel 7,40-kor a Dunaújváros, Szabadság út (volt Profi Üzletház melletti buszmegálló)
További megállóhelyek: Szórád Márton út 20. szám előtti buszmegálló (Spárral szemben, fagyizó előtt)
Gárdonyi Géza Általános Iskola előtti buszmegálló (Római krt.)
Ezeken a helyeken reggel 6,00 órától a busz indulásáig megoldott lesz a gyermekek felügyelete.
Visszaindulás a táborból 16,00 óra: Kemping előtt
Megállóhelyek: Gárdonyi Géza Általános Iskola előtti buszmegálló (Római krt.)
volt Szilágyi E. Ált. Iskola előtti buszmegálló (Technikum)
Szabadság út (volt Profi Üzletház melletti buszmegálló)
Ezeken a helyeken 17,00 óráig megoldott lesz a gyermekek felügyelete.
A buszon fel lesz tüntetve, hogy táboros busz, a felszállás az első ajtókon történik, leszállás jelzés alapján a megadott megállóhelyeken.
Jelentkezés: 2020. június 15-éig.
Jelentkezési lapok leadása a GESZ központban (Dunaújváros, Dózsa György út 35/A.) munkanapokon 7.00-15.00 óráig, vagy emailben: dgesznapkozistabor@freemail.hu címen.
Befizetés: 2020. június 15.-én 7.00-16.30-óráig a Geszben.
2020 június 22-től 2020. augusztus 7-ig hétfő és csütörtöki napokon 8.00 – 12.00 óráig GESZ központ.
Kérem Önöket, hogy továbbra is kísérjék figyelemmel a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet facebook oldalát is.
Várunk minden táborozni vágyó tanulót!
Dunaújváros, 2020. június 10.
Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet igazgató
jún 09 2020
KÖZLEMÉNY!
Tisztelt Szülők!
Az új koronavírus-járvány kapcsán született kormányzati döntés lehetőséget biztosít nyári Napközi Erzsébet-táborok szervezésére az iskolák területén belül. A csoportokat kis létszámmal lehet megszervezni – 10-20 fő – heti turnusokban június 29-től augusztus 28-ig. Jelen állapot szerint kizárólag az alábbi információkkal rendelkezünk:
A táborokra pályáznia kell az iskolának, a pályázat eredményeként dől el, hogy ténylegesen megszervezhetőek-e a táborok.
A programok kialakítása folyamatosan történik, a rendelkezésünkre álló források tükrében.
A táborok hétfőtől péntekig tartó turnusokból állnak, napi 4-szeri étkezéssel, melynek a költsége 500 Ft.
Turnusok:
- turnus: 2020.06.29. – 2020.07.03.
- turnus: 2020.07.06. – 2020.07.10.
- turnus: 2020.07.13. – 2020.07.17.
- turnus: 2020.07.20. – 2020.07.24.
- turnus: 2020.07.27. – 2020.07.31.
- turnus: 2020.08.03. – 2020.08.07.
- turnus: 2020.08.10. – 2020.08.14.
- turnus: 2020.08.24. – 2020.08.28.
Ez a tábor nem azonos a városi napközis táborral.
Kérjük, hogy a jelentkezést az egyes turnusok kiválasztásával tegyék meg az alábbi űrlap kitöltésével!
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSe8KKbWt8lWk4Mi5nHYCZTVv4kcLIrNGbYHp7OM8uYWX0YL_g/viewform
Jelentkezési határidő: 2020. 06. 11. 9 óra
A tábori költség befizetési határideje 2020. 06. 15. 12 óra, melyet az iskolában kell megtenniük. A jelentkezés ezzel válik véglegessé.
A határidő után beérkezett jelentkezéseket nem tudjuk elfogadni.
Tisztelettel:
Tóth Györgyné intézményvezető
máj 28 2020
KÖZLEMÉNY!
Kedves Szülők! Kedves Táborozók!
A tavalyi évekhez hasonlóan idei évben is megszervezésre kerül a nyári napközis tábor.
A tábor helyszíne nagy valószínűséggel a Dunaújvárosi Kemping lesz.
A táborozókat külön busz fogja leszállítani a területre, megálló helyekről és azok időpontjáról a későbbi egyeztetéseket követően fogok tájékoztatást adni. A gyülekező helyeken mind reggel, mind délután ügyeletet fogunk biztosítani.
Szeretném kérni Önöktől, hogy a mellékelt kitöltött jelentkezési lapokat adják le személyesen a GESZ székhelyén (Dunaújváros, Dózsa György út 35/A.), vagy küldjék meg emailen a dgesznapkozistabor@freemail.hu címre. A jelentkezési lap tartalmaz minden fontos információt a táborral és az árakkal kapcsolatosan. A leadás, illetve a megerősítés időpontja 2020. június 15-e.
Az árakkal kapcsolatos információkat, valamint a befizetés és lemondás időpontjait a jelentkezési lap tartalmazza.
Kérem, hogy akik már leadták igényüket, azok is erősítsék meg táborozási szándékukat az új információkra (helyszín, ár) való tekintettel.
Mellékelem a szülői nyilatkozatot is, melyet majd a táborvezetőnek, vagy a felügyelő tanároknak kell átadni a táborozás első napján, de jelzem Önöknek, hogy e nélkül nincs lehetőség a táborozásra.
Kérem Önöket, hogy kísérjék figyelemmel a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet facebook oldalát is.
Várunk minden táborozni vágyó tanulót!
Dunaújváros, 2020. május 27.
Farkasné Vörös Magdolna
Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet igazgató
máj 26 2020
TÁJÉKOZTATÓ!
Kedves Szülők!
A Kormány 220/2020. (V.22.) Kormányrendeletben határozta meg az iskolák júniusi működését.
Ebben június 2-tól engedélyezik az iskolák oktatási céllal való használatát, melynek kettős célja van.
Egyrészt megszervezhetők június 2-tól a felzárkózást segítő egyéni vagy kiscsoportos konzultációk, felzárkóztatók a szaktanárok és a gyermekek személyes találkozása során.
Másrészt az iskolák megszervezik június 2 és 26. között a gyermekek felügyeletét, mely során kiscsoportos formában foglalkoztathatók a tanulók.
Mindezektől függetlenül a digitális munkarend érvényben marad a tanév végéig, azaz június 15-ig.
Annak érdekében, hogy a következő héttől zökkenőmentesen tudjuk megszervezni feladatainkat, kérjük az Önök segítségét a következőkben:
Ügyeleti igényüket, kérjük, hogy az osztálytanítók, osztályfőnökök felé jelezzék, feltüntetve azt, hogy mely időszakra igénylik gyermekük számára az ügyeletet, hétköznapokon 8-tól 16 óráig.
Az ügyelet ideje alatt tanórai foglalkozások nem szervezhetők, de a felzárkózást biztosítjuk a rászoruló tanulók számára.
- időszak: 2020. 06. 02-12.
- időszak: 2020. 06. 15-26.
A felzárkóztatással kapcsolatosan iskolánk már elindította a segítő programot, múlt hét óta foglalkozunk több gyermekkel személyesen az iskolában a sikeres tanév zárása érdekében. Emellett azoknak a tanulóknak, akiknek eredménye sikertelenséget mutat, kiküldtük a felzárkózás igénybevételére a lehetőséget. A szaktanárok fogják a gyermekekkel felvenni a kapcsolatot és a személyes találkozás időpontját egyeztetni.
Az étkezést az iskolában biztosítva lesz, a befizetéssel kapcsolatos információkat az alábbi telefonszámon kaphatják meg: 06-20/315-0856
Kérjük, a fenti szolgáltatásokra vonatkozó igényeiket 2020. 05. 28. 12 óráig küldjék el az osztálytanítóknak, osztályfőnököknek annak érdekében, hogy június 2-án zavartalanul indulhasson az élet az iskolában.















