Országos Curie Kémia verseny – megyei eredménye

2019. március 2-án tartották Szekszárdon az Országos Curie Kémia Emlékverseny II., területi fordulóját, melyre 2 megye legügyesebb tanulóit hívták be.

Az előzetes helyi forduló eredményeképpen iskolánkból Szekeres Huba 8.b osztályos, valamint Veres Gábor 8.c osztályos tanuló mérhette össze tudását társaival.

HUBA a maximális pontszámból mindössze egyet vesztve MEGNYERTE A VERSENYT. Így ő képviseli majd iskolánkat Szolnokon, az országos döntőn.

Gábor is kiemelkedően szerepelt, ő a területi verseny V. helyezettje lett.

Gratulálunk nekik, és felkészítő tanárnőjüknek Móró Józsefné Kati néninek is ezért a szép eredményért.

Büszkék vagyunk rájuk!

FELHÍVÁS!


Tisztelt Szülők!

A GINOP-6.1.2 Digitális szakadék csökkentése… című pályázat keretében iskolánk ingyenes informatikai képzést szervez szülők, nagyszülők számára.
A képzés címe: „Önállóan használom az informatikai eszközömet – IKER2 szintű képzés”. A képzésre jelentkezhet bármely 16-64 év közötti felnőtt, akinek legfeljebb alsó középfokú végzettsége van és rendelkezik IKER1 alapszintű informatikai ismeretekkel.
A képzés óraszáma 35 óra.
A képzés 2019. március 11. és április 10. közötti időszakban (hétfő és pénteki napokon) délután 15.30-tól kezdődően zajlik, alkalmanként 3-4 tanórai időtartamban.
Kérem, részvételi szándékát jelezze 2019. 03. 05-ig az alábbi telefonszámon.
További információk:
Tóth Györgyné      06-20-431-9758 telefonszámon.

Tankerületi Szövegértési Verseny – saját versenyünk 4. évfolyamosok számára

A Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola 2019. január 30-án tartotta hagyományos szövegértő versenyét a Dunaújvárosi Tankerület 4. osztályosainak.

Az idei Benedek Elek emlékév alkalmából a verseny szövege a nagy mesemondó tollából került ki. A versenyzők, A Mohos tulkai c. mondát olvashatták, s a szöveghez kapcsolódó feladatlapot oldották meg.

A versenyzők nagyon jó teljesítményt nyújtottak, ezért a szoros, kiélezett küzdelemben 1-1 pont és a feladatok megoldására fordított idő shosszúsága döntött a helyezésekről.

A helyezetteknek és felkészítőiknek ez úton is gratulálunk! 

I. hely: RABI PÉTER 4.d – Dózsa Isk.
Felkészítője: Hargtai Ferencné

II. hely: TÚRÓCZI CSENGE – Móricz Zs. Á. Isk.
Felkészítője: Ali Márta

III. hely: MOLNÁR ESZTER – Vasvári P. Á. Isk.
Felkészítője: Tóthné Bátai Gyöngyi

 

TÁJÉKOZTATÓ!

Tájékoztatás iskolapszichológiai alapszolgáltatásról

Tisztelt Szülő!
Tájékoztatjuk, hogy 2019. februártól iskolánkban iskolapszichológus is segíti a pedagógusok és a tanulók munkáját. Tevékenysége kiterjed a NAT-ban is előírt kompetenciák és ismeretek fejlesztésére, illeszkedik az iskola pedagógiai programjához és egyértelműen szükséges annak megvalósításához.  Munkáját az Oktatási Törvény és a pszichológusok számára kialakított etikai kódex alapján osztály vagy csoportos keretben végzi. Ezen túlmenően, adott időkeretben rendelkezésre áll a szülők és/vagy a diákok által kezdeményezett egyéni segítő beszélgetésre valamint tanácsadási tevékenységre.
További információ, és konzultációs időpont az alábbi elérhetőségeken kérhető:
Dragon Orsolya iskolapszichológus
Hétfő, kedd: 10-15:30 óra (előjegyzés alapján)
E-mail: dragonorsolya.pszichologus@gmail.com

 

Programok!

FEBRUÁR 

– 02. 01. péntek, 8:00: osztályfőnöki órán: félévi értesítők kiosztása
– 02. 04. Félévi értekezlet (14 órától – 7. és 8. órák elmaradnak!)
– 02. 08. 9-11 óráig: ISKOLANYITOGATÓ – Bemutatkoznak tagozataink
               a leendő első osztályos gyerekeknek és szüleiknek.
– FEBRUÁRI SZÜLŐI ÉRTEKEZLETEK  (Febr. 5-14. között.)
– 02. 15. 15:00-tól 18 óráig: ALSÓS FARSANG
– 02. 22. 14:30-18-ig: FELSŐS FARSANG.     18-20:30-ig DISZKÓ

Megyei Tanulmányrajz verseny győztese!

2019. január 24-én Székesfehérváron rendezték meg a Megyei Tanulmányrajz versenyt.

I. helyezett lett: Fazekas Anita 8.a osztályos diákunk!

Gratulálunk kiváló eredményéhez neki, és felkészítő tanárának, Pálmai Csillának!

 

III. hely a Bánkiban!

A Dunaújvárosi SzC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája minden évben megrendezi az általános iskolák 8. évfolyama számára

a SZÁMÍTÓGÉPES ALAPISMERETEK c. versenyét.

A 2019. január 17-én megrendezett idei versenyen iskolánk csapata az alábbi helyezést érte el:

III. helyezés – A Dózsa Iskola csapata

A csapat tagjai: Marosi Péter, Szucsány Ármin (8.b), valamint Gajdácsi Zoltán és Thék Levente (8.d) osztályos diákok.

A versenyre felkészítette őket: Fejes Ildikó tanárnő

GRATULÁLUNK MINDENKINEK!

Tankerületi rajzpályázat – Jövő városa – díjazottunk

A „Jövő városa” c. rajzpályázaton 

III. helyezett lett: Peredei Nóra 4.a

Munkáját a KMI-ben rendezett kiállításon is meg lehet tekinteni.

Segítői: Bartók Gábor, Jánosiné Szegfű Andrea, Pálmai Csilla