
A Messzehangzó Hehetségek Alapítvány tizenegyedik éve keresi és gondozza a nehéz sorsú, természettudományokban és a művészetek valamely területén tehetséges 10-18 éves gyermekeket, fiatalokat.
Évente ingyenes tehetséggondozó és önismereti nyári táborokat, évközi tehetséggondozó programokat szerveznek, és a középiskola végéig támogatják a kiválóságokat a Messzehangzó Ösztöndíjjal.
A sikeres pályázók számára biztosítják az egyhetes ingyenes táborozás (szállás, étkezés, tematikus önismereti és tehetségfejlesztő programok) lehetőségét.
A 2019-es tábori pályázat és részletes kiírása a honlapjukon elérhetőek.
márc 20 2019
FELHÍVÁS!
márc 15 2019
Technika-életvitel – megyei forduló eredményei
Iskolánk tavaly óta vesz részt annak a tantárgynak a versenyén, amelyen eddig nem lehetett indulni.
A Zalaegerszegi POK kezdeményezte az „Ismerem a technikai környezetemet” c. technika-életvitel és gyakorlat tantárgyak számára területi versenyét. A Dunántúli régióban először helyi fordulóban kellett szép eredményt elérni, hogy a megyei fordulóba lehessen jutni, ahonnan pedig a régió adott városában megrendezett döntőjébe kerülhetnek a legjobbak.
A tavalyi szép eredményünk után idén is indult iskolánk ezen az egyéni versenyen, Bíró Éva Zsuzsanna tanárnő szervezésében, felkészítésével és kíséretében.
A 2019. február 14-én, Bodajkon megrendezett MEGYEI FORDULÓN iskolánk az alábbi szép eredményeket érte el
I. kategória (5-6. évfolyamosok)
II. hely: Gergő Panni 6.b,
X. hely: Szabó Huba 6.d
XIII. Klempa Csaba 5.a
II. kategória (7-8. évfolyamosok)
I. hely: PÉLI DOROTTYA 7.d – ezzel továbbjutott a döntőbe!
IX. hely: Veres Gábor 8.c
GRATULÁLUNK MINDEN RÉSZVEVŐNEK!
márc 14 2019
Tankerületi informatika verseny
A BIROK Szabó Magda Tagintézmény (volt Szilágyi iskola) által 2019. március 13-án rendezett tankerületi informatika versenyen 2 diákunk ért el dobogós helyezést.
III. hely: Kvák Dávid 7.c
III. hely: Szekeres Huba 8.b
Nekik és felkészítőjüknek, Fejes Ildikó tanárnőnek is gratulálunk!
márc 13 2019
Városi Diákolimpia – a Mezei Futóverseny Dózsás eredményei
A Városi Diákolimpia Mezei Futóversenyen több mint 30 diákunk indult, melyen az alábbi eredmények születtek:
EGYÉNI HELYEZETTEK
I. hely: Aranyi Vivien 7.a
III. hely: Fekete Ádám 6.c
IV. hely: Gecse Janka, Mácsfalvi Andor 4.d
V. hely: Szabó Aida 8.b, Széles Édua 6.d
VI. hely: Kiss Csenge 8.a
CSAPAT-EREDMÉNYEK
I. hely (IV. kcs, lány): Aranyi Vivien, Garbacz Petra, Kiss Csenge, Szabó Aida, Szalai Petra
III. hely (III. kcs, fiú): Bába Alex, Fekete Ádám, Horváth Bálint, Pirger Zsombor, Szekeres Árpád, Urbán Dávid
III. hely (IV.kcs, fiú): Bájics Szilárd, Fülöp Bence, Gyenei Armand, Magyari Szabolcs, Széles Csoma
IV. hely (II.kcs, lány): Bali Lilla Liliána, Gecse Janka, Herceg Antónia, Horváth Eszter, Szabó Lilien
IV. hely (II.kcs, fiú): Kovács Hunor, Mácsfalvi Andor, Marczi Milán, Papp Dominik, Szabó Patrik, Varga Nándor
IV. hely (III.kcs, lány): Egejuru Euniké Sára, Kiss Gréta, Sánta Réka, Széles Édua, Szűcs Ramóna, Vass Boglárka
Gratulálunk nekik és testnevelő tanáraiknak: Takács-Mittág Anikónak, Szabóné Vida Andreának, Paprika Jenőnek!
márc 12 2019
KI TUD TÖBBET? – angol és német műveltségi vetélkedőnk Dózsás eredményei
A KI TUD TÖBBET…. idegennyelvi vetélkedőnk immár több mint egy évtizede kerül megrendezésre, angolt illetve németet tanuló diákok-párok számára. A megadott témák játékos formában kerülnek kikérdezésre a nagyon népszerű vetélkedőnkön, melyet 2019. március 11-én tartottunk. Saját diákjaink mindig külön kategóriában indulnak, az alábbi helyezések az ezen belül elért eredményeket mutatják.
ANGOL: Ki tud többet az Egyesült Királyság fővárosairól?
I. hely: Annus Vince – Iványi Gergő 8.c
(Lukács Ildikó felkészítésében)
II. hely: Gallai Réka Krisztina – Zajzon Gréta Jázmin 6.a
(Robinson Erika Anna felkészítésében)
III. hely: Vabják Lili Kitti – Darab Márton 6.a
(Robinson Erika Anna felkészítésében)
NÉMET: Ki tud többet a Berlini Falról?
I. hely: Kovács Levente Huba – Szekeres Huba 8.b
(Feketéné Bodnár Ildikó felkészítésében)
III. hely: Gubits Zsófia – Kovács Emese 8.b
(Feketéné Bodnár Ildikó felkészítésében)
Gratulálunk a verseny készítőinek, a részvevőinek és felkészítőiknek!
márc 07 2019
Tankerületi Angol verseny eredményei
2019. március 6-án az Arany János Általános Iskolába érkezett iskolánk néhány 7. évfolyamos angolosa, akik a tankerületi versenyen részvevő 16 diák közül az alábbi helyezéseket értéke el, Tisza Tímea tanárnő tanítványaiként:
I. hely: Tóth Réka 7. d (34 ponttal).
A verseny olyan szoros volt, hogy a 30 pontot elérő Péli Dorottya (7.d) már nem tudott helyezést hazahozni.
Ennek ellenére neki is, a győztesnek, és felkészítő tanáruknak is gratulálunk!
márc 06 2019
Idegennyelvi verseny – angol, német eredményeink
A 2019. március 5-én, a Rudasban rendezte meg a már hagyományosnak számító idegennyelvi versenyét.
Angol és német nyelvből mind szépkiejtési versenyre (előre megadott szöveget, illetve helyben adottat kell egyszeri átnézés után felolvasni), mind pedig történetírói versenyre (önállóan választott témából) iskolánk diákjai folyamatosan készülnek tanáraik segítségével.
Az alábbi eredményekkel dicsekedhetünk idén:
ANGOL történetíró verseny helyezettei:
I. hely: Szép Luca 8.a
II. hely: Csertő Lilla Rebeka 7.a
ANGOL szépkiejtési verseny:
III. hely: Karaisaidis Georgios 6.a
Felkészítő tanáruk: Robinson Erika Anna
NÉMET történetírói verseny:
III. hely: Gergő Panni és Vörös Rebeka 6.b
NÉMET szépkiejtési verseny:
KÜLÖNDÍJAS: Szilárdi Levente 6.b
Felkészítő tanáruk: Feketéné Bodnár Ildikó
GRATULÁLUNK!














